Gestalt Alapképzés 2011

Erről szól a Gestalt: tudni nevetni, amikor örülök, és sírni, amikor szomorú vagyok- Gyere, és nyerj betekintést a Gestalt érdekes világába, lásd, mi az, ami miatt hazánkban is egyre többen nagy lelkesedéssel, szenvedéllyel és sikerrel alkalmazzák ezt a szemléletet és módszertani eszközeit a terápia, a tanácsadás, a szervezetfejlesztés, a mentálhigiénés munka területén, vagy éppen a saját életükben-

A Magyar Gestalt Egyesület 2007-ben tartotta első alapképzését- Eddig négy csoport végezte el, több mint 60 ember- A tréneri gárdát a legkiválóbb hazai gestaltos szakemberek alkotják, akik rendszeresen találkoznak, hogy tovább fejlesszék a képzést- Olyan nívós tréninget akarnak létrehozni, amely tükrözi közös szemléletüket, ugyanakkor megtartja mindegyikük egyéni nézőpontját- A képzés arra törekszik, hogy egyensúlyban tartsa a megértést és a tapasztalatot- A legelső alkalom hosszabb a többinél, hogy legyen idő megismerkedni egymással, a trénerekkel és a játékszabályokkal- Az első rész blokkjai lépcsőzetesen épülnek egymásra, és a Gestalt alapfogalmait mutatják be- A második rész blokkjai erre alapozva egy-egy kiemelt területre fókuszálnak- A harmadik rész blokkjainak középpontjában a sajátélmény áll, először egyéni, majd csoportos szinten- Végül következik a tréning összefoglalása, lezárása-

Ha részt veszel, tanulásodat több tényező fogja segíteni- A képzés elejétől része leszel egy kisebb támogató csoportnak, amely végigkíséri az egész képzést- A sajátélményű blokkok után esszét írsz, amelyben az átélteket dolgozod fel a tanult fogalmak segítségével- Erről a támogatócsoportod tagjaitól kapsz visszajelzést-

A képzés trénerei:Boros András, Fekete Erika, Goldschmidt Liza, Kis-Tamás Loránd, Molnár Tibor, Sáfrány Kinga, Schmideg Ádám- 1- rész (2 alkalom)

  • A pszichoanalízis, behaviourizmus és a humanisztikus pszichológia hármasa
  • A gestalt forrásai: alaklélektan, Gestalt-terápia, Gestalt mint életszemlélet
  • Alapvető polaritások, Itt és most

2- rész (3 alkalom)

  • Gestalt-ciklus, elhárító mechanizmusok
  • Fejlődés, változás
  • Testtudat

3- rész (2 alkalom)

  • Egyéni intenzív sajátélmény
  • Rendszerben megélt intenzív sajátélmény

4- rész (1 alkalom)

  • Összefoglalás, zárás

A képzés időpontjai:

  • 2011- január 7- Évnyitó
  • 2011- január 8- Freudtól a Szultán nevű csimpánzig
  • 2011- január 22- Elől és hátul, itt és most
  • 2011- február 5- Gestalt ciklus és elhárító mechanizmusok
  • 2011- február 19- Fejlődés-tanulás
  • 2011- március 5- Testtudat
  • 2011- március 19- Egyéni intenzív élmény
  • 2011- április 2- Rendszerben megélt intenzív élmény
  • 2011- április 16- Zárás

Egy-egy alkalom idén 6 órás, plusz a szünetek-9-30-tól 17-00-igA képzés helyszíne:VI- kerület Benczúr utca 28-

Részletfizetési lehetőség!

Ezzel kapcsolatos további információt a lenti elérhetőségeken kaphatsz-A Magyar Gestalt Egyesületnél idén is lehetőség van támogatás igénylésére is- A pályázat leadási határideje: 2010- december 6- A képzés alapdíja: 150 000 Ft, amihez jelentős kedvezményeket lehet igénybe venni: amennyiben november 30-ig jelentkezel, a képzés díja 140 000 Ft

Ha a jelentkezés Nov- 30-ig Nov- 30-tól
Alapdíj: 140 000 + Áfa 150 000 + Áfa
MaG tagoknak (20%): 112 000 + Áfa 120 000 + Áfa
Diákoknak (20%): 112 000 + Áfa 120 000 + Áfa
SZMT tagoknak (10%): 126 000 + Áfa 138 000 +Áfa

Jelentkezési határidő: 2011- január 3-

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet- A képzés január első hetében indul és kéthetente, szombati napokon kerül megtartásra-

Bővebb információért lépj velünk kapcsolatba a beatrix-szeman@gestalt-hu e-mail címen, vagy a (+3620) 34-123-14-es telefonszámon-Letölthető dokumentumok:

Tanárok bemutatkozó anyagai (folyamatosan frissül):Boros András:/Számomra az élet lényegében egy keresés, és a Gestalt az a mód, ahogy igyekszem eközben megismerni és megérteni a világot és benne magamat- Ezt az utat egy nagyon intenzív, őszinte és valóságos útnak élem meg- Azt tapasztalom, hogy minél inkább megtanulom „venni”, mi zajlik bennem és körülöttem, annál inkább kerül a kezembe a lehetőség, hogy a saját életemet én kormányozzam-Több mint két évtizede foglalkozom emberekkel, szervezetekkel, csoportokkal és egyénekkel, és ez az időszak csak megerősítette bennem, hogy bár nem könnyű, de mégis sok embernek vonzó ez a valós lehetőségeket teremtő út- Azért, mert azt érzik, hogy egyre bátrabban választják magukat, élik azt az életet, ami nekik jó, és eközben a kapcsolataik őszintébbek, mélyebbek és emberibbek lesznek- Ebben a képzésben azért veszek részt, mert számomra öröm másokat támogatni ezen az úton-  Fekete Erika/21 éve dolgozom az üzleti életben, humán erőforrás területen, ebből 15 éve vezetőként- A változások kezelése, legyen az egyéni vagy szervezeti, a mindennapjaim része- Jelenleg egy globális nagyvállalat képzési és fejlesztési vezetője vagyok, ahol trénerként is sok fejlesztő programot, vezetői workshopot tartok- A első magyarországi humanisztikus, integratív és Gestalt terapeuta képzés négy éve során ismerkedtem meg mélyebben a Gestalt terápiával és coachinggal, melynek előnyeit először saját magam és anyai szerepem mélyebb megismerésében éreztem, választásaim tudatosításában, és azóta sikerrel alkalmazom a vezetőtársaimmal, kollégáimmal való együttműködésben is- Az életem harmóniájához hozzátartozik a tánc, a mozgás, jóga és spirituális fejlődés is- 5 éve táncolok szabad táncokat, a legjobb külföldi mesterekről tanulva a mozgás és tánc általi testtudat fejlesztést- Rendszeresen vezetek transztánc rituálékat és élőzenés gyógyító táncokat- Számomra a tánc egy spirituális gyakorlat, a jelen-léthez vezető gyógyító ösvény- A tánc, csakúgy mint a Gestalt, belső utazás a forráshoz, hogy visszaszerezzük azt a velünk született jogot, hogy a testünkben legyünk, hogy spontán, szenvedélyes, lelkileg és érzékeinkben is élettel teli lények lehessünk-

Goldschmidt Liza:/A lelkünk működését nagyon sok tényező befolyásolja- Figyelünk a külső és belső ingerekre, érzékelünk, érzünk, gondolkodunk, és cselekszünk- Munkámban ebből az alaphelyzetből indulok ki, és ezzel együtt tulajdonítok nagy jelentőséget az interaktivitásnak is- Mi az élményünk egymásról és hogyan lépünk kapcsolatba egymással? Vagyis, mi történik velem, veled és mindez hogyan hat kettőnk kapcsolatára? Kapcsolatainkban sérülünk és a terápiasorán gyógyulni is a kettőnk viszonyán keresztül lehet, hiszen ott van mód arra, hogy új viselkedési mintákat kipróbálhassuk- A képzés során lehetőséget szeretnék adni, hogy ezt megtapasztaljuk-

Pszichológus vagyok, tanítok egy üzleti egyetemen, multinacionális cégeknél személyiségfejlesztő tréningeket tartok, valamint felsővezetőket coacholok-

Élvezem azt a szabadságot, amit magamnak megteremtettem azzal a tudással, amit szereztem- Ebben a Gestalt szemlélete erős támogatást ad-Kis-Tamás Lóránd/Hivatásomat tekintve pszichológus vagyok, embereket, csoportokat és szervezeteket fejlesztek a Corporate Values (CoVa) Kft- tanácsadójaként- Főbb munkatevékenységeim közé tartozik az egyéni vezetésfejlesztés (coaching), a komplex szervezetfejlesztési tanácsadás (soft és hard), tréningek megszervezése és tartása- Próbálom a maguk összetettségében „látni” a jelenségeket, minél inkább benne lenni a jelenben, szenvedéllyel, de mégis értékek és elvek mentén tenni azt, ami éppen a dolgom- Ehhez segítenek hozzá a munkán kívüli, de az életvitelemet dominánsan átható tevékenységek: a harcművészet (Jiu-jitsu) és a latin táncok (mambo és salsa)-Sáfrány Kinga:/Pszichológia szakon keveset hallottam a Gestaltról- Hogy magyarra Alaklélektannak fordították, s a 60-as évek percepció-kutatásaira épül- Ám hogy ez egy olyan látásmódot hozott létre, amely képes volt alapjaiban újradefiniálni a terápiás kapcsolat értelmét, arról semmit- Ezt 10 éve a kaliforniai Esalen központban tapasztaltam meg először- Azóta tanulom, tanítom, élem- Gestalt terapeutaként és szervezeti tanácsadóként- Valamint egyszerű, hétköznapi emberként-

Ezt a képzést ajánlom annak, akit érdekel a jelenlét ereje és tisztasága- Aki nyitott a tanulásra, a kísérletezésre és a paradoxonok megélésére- Aki érti és vágyja Gaugain bátorságát, mikor azt mondja ”Behúnyom a szemeimet, mivel látni akarok”- A tavalyi alapképzés résztvevőitől sok hasznos visszajelzést kaptunk- Így idén külön hangsúlyt fektettünk a különböző témák egymáshoz való kapcsolódására- Gestaltosan mondva: rész és egész viszonyára- A tematikai kereteken belül pedig majd természetesen arra megyünk, amerre a figyelmünk, energiánk, érdeklődésünk visz- Szerintem izgalmas út áll előttünk- Kalandra fel!Schmideg ÁdámSchmidegSchmidegTöbb mint tíz éve kezdődött a viszonyom a Gestalttal- Eleinte csak flörtöltünk egymással- A többi tréner zömével együtt elvégeztem az első magyarországi humanisztikus, integratív és Gestalt terapeuta képzést- Terápiás és szervezetfejlesztési munkákban próbálgattam a Gestaltot, majd az utóbbi években viszonyunk egyre komolyabbra fordult, és közel egy éve az Egyesület elnöke lettem-Ebben a megközelítésben számos dolog izgat, ebből most a három legfontosabbat mondom el- Először: hogyan lehet egy egyesületet gestaltos alapokon működtetni, vezetni- Másodszor: hogyan használhatják ezt a módszert azok is, akik nem terapeuták vagy szervezetfejlesztők, coach-ok- Harmadszor: hogyan lehet átadni másoknak egy ennyire élményekre épülő, nem kognitív megközelítést-